2010. július 29. - csütörtök - Márta, Flóra
fel iratkozás Ok
keres
RSS
Hirlapom

Hírek

Átlényegült a Kia Sportage

2010. március 10. 21:35, szerző: DG

cimkék: kia, sportage, genf

A friss Kia Sportage ég és föld a jelenleg futó modellhez képest. Formája végre illik a nevéhez: erőteljes és dinamikus. Peter Schreyer vezető tervezőnek és csapatának sikerült olyan autót alkotniuk, amely kitűnik az egyre népesebb kompakt szabadidő-autó szegmensből. A Sportage a nyár folyamán kerül piacra, négyféle, 115-163 lóerő teljesítményű motorral.

A második generációs Sportage 2004-ben mutatkozott be és komoly előrelépést jelentett a Kia számára. Hat év alatt olyan ügyfelek ezreit nyerte meg a márkának, akik korábban nem is gondoltak Kia vásárlásra. Összesen több mint 860 000 példányban kelt el, Nyugat Európában 150 000 darab talált gazdára.

A harmadik generációs új modellt Peter Schreyer irányítása alatt a 2007-es Kia Kue koncepcióautó formajegyeinek felhasználásával tervezték meg, mégpedig úgy, hogy ne csak azonnal azonosíthatóan Kia legyen, de tűnjön is ki az egyre zsúfoltabb, sokszereplős szegmensből. Nem vitatható, elérték a céljukat. Az új modell hosszabb (+90 mm), szélesebb (+15 mm) és alacsonyabb (-60 mm) lett, légellenállási együtthatója 0,40-ről 0,37-re csökkent, emellett tömege 91 kilogrammal kisebb lett. A hasmagasság 195 mm-ről 170 mm-re csökkent, ám az első és a hátsó nyomtáv 75 mm-rel nagyobb lett.

A Sportage-nek „tigris arcot" rajzoltak a tervezők; a hűtőrács és a fényszórók rendkívül jól mutatnak. Az erőteljes tekintetet a látványos motorháztető és az onnan elinduló, egészen a hátsó lámpákig nyújtózó vállak még tovább fokozzák. Az autó meghatározó stílusjegyei még a magas vállvonal, a szűk, lőrésszerű ablaksor és a vaskos C-oszlop. A lemez- és az ablakfelületek aránya a sportautóknál megszokotthoz közelít.

Az új Sportage tágas utastere legalább olyan sportos és dinamikus, mint a karosszériája. Meghatározó eleme az ívelt műszerfal, amely a szélein kiszélesedik, közepén azonban erőteljesen összeszűkül, és látványos középkonzolt formáz. A háromküllős sportkormány kis átmérőjű, mögötte pedig csőműszereket látunk. Az utasok nagyobb helykínálatot élvezhetnek, s a csomagtér is jelentősen megnőtt, elsősorban a karosszéria 70 mm-rel megnövelt hátsó túlnyúlásának köszönhetően. A poggyásztér padlója a korábbinál kevesebb helyet foglaló hátsó futómű miatt 80 mm-rel hosszabb és 110 mm-rel szélesebb is a korábbinál. A raktér kapacitása a hátsó ülések lehajtása nélkül 564 liter, az ülések lehajtásával pedig 1353 literre bővíthető.

Az új Sportage belső tere alapáron fekete szövetkárpittal burkolt. A választható felszerelések között részleges és teljes bőrkárpitozás is szerepel. Az LX verziók fekete fémbetéteket hordanak műszerfalukon és középkonzoljukon, opcióként középszürke, világos alpesi és narancsszínű ajtó-, valamint alpesi metál középkonzol-berakásokkal.

A nyári bevezetéskor a motorkínálat egy 2,0 literes benzinesből és egy 2,0 literes turbódízelből áll majd, míg a kisebb méretű erőforrások (115 lovas 1,7 literes dízel és 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses 140 lóerős GDI benzines) az év hátralévő részében mutatkoznak be. A kisebb motoroknak köszönhetően a belépő modell széndioxid kibocsátása 140 g/km-nél is kevesebb lesz.

Az új Sportage-ben debütál a Kia R jelű dízelmotor családjának 2,0 literes változata (első tagja a Sorentóban megjelent 2,2 literes, 197 lóerős kivitel volt). Az R2.0 - amely a várakozások szerint a legtöbb európai ország piacán a legkelendőbb erőforrás lesz - 136 lóerős csúcsteljesítményre képes, s már 1800/perc fordulatszámnál 304 Nm maximális nyomatékot küld a kerekekhez.

A 2,0 literes Theta II sorozatú benzinmotor továbbfejlesztett elektronikával és alacsony súrlódású alkatrészekkel rendelkezik, 163 lóerős teljesítményre és 194 Nm csúcsnyomatékra képes. A palettán később követi az 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses, 140 lóerős szívó GDI benzinmotor.

Az európai Kia Sportage vásárlók 2WD és AWD hajtásláncot, öt- és hatfokozatú kézi váltót, továbbá hatfokozatú automataváltót is választhatnak autójukhoz. Piactól függően ötféle kétkerékhajtású (2WD) és négyféle összkerékhajtású (AWD) modell közül lehet választani. A hajtásrendszerek megegyeznek a 2009-ben bemutatott új Sorentóban alkalmazottakkal. Mindegyik Sportage modellnél segít a HAC (Hillstart Assist Control), amely megakadályozza, hogy emelkedőn elinduláskor az autó visszaguruljon, továbbá elérhető a DBC (Downhill Brake Control), amely 8 km/órában maximálja az autó sebességét meredek lejtőkön. Az összkerékhajtás a kétliteres benzines és dízelmotorokkal, manuális vagy automataváltóval egyaránt elérhető.

Az összkerékhajtási rendszer normál körülmények között a hajtóerő 100 százalékát az első kerekekhez küldi, fokozva ezzel a gazdaságosságot. Amennyiben az egyik első kerék tapadását veszíti, a nyomaték egy részét automatikusan a hátsó kerekekhez irányítja, hogy az autó ne veszítsen a lendületéből. Csúszós útviszonyok között a vezető manuálisan kiválaszthatja a Lock Mode-ot. Ezzel a nyomaték azonos arányban (50-50 százalék) oszlik meg a tengelyek között.

PIAC & PROFIT MAGAZIN

2010/7-8

2010/7-8 szám

Médiaajánlat
Előfizetés