2010. július 29. - csütörtök - Márta, Flóra
fel iratkozás Ok
keres
RSS
Hirlapom

Hírek

Minden kiderült az új terepes Daciáról

2010. március 12. 16:25, szerző: DG

cimkék: dacia, duster, genf, logan

A Dacia hatodik modellje, a Dacia Duster első- és összkerékhajtású változatban is kapható lesz, s ahogy minden Dacia modell, ez is olcsó árával és fenntarthatóságával tűnik ki a kínálatból. Az elsőkerék-hajtású modell európai alapára 11 900 euró, összkerékhajtással pedig 13 900 euró, ami verhetetlen a kompakt 4x4-esek piacán. Mindkét változat 2010. március végétől lesz elérhető az európai piacokon.

A Logan padlólemezére épülő Dacia Duster 4,31 méteres hosszával és 1,82 méteres szélességével Mégane-méretű autó, így városban is ideális közlekedési eszköz. Az autót azonban úgy tervezték, hogy terepen is megállja a helyét, dizájnja is ezt sugallja: széles kerékjárati ívek, kartervédő, emelt hasmagasság, műanyag védőelemek. Rendelkezésre áll a Look Pack csomag is, amellyel a megjelenés még dögösebbé tehető: 16 colos keréktárcsa-készlet, tetőkeret, sötétített hátsó ablakok és hátsó szélvédő, selyemfényű krómmal bevont külső tükörházak, alsó ütközésvédő lemezek elöl-hátul és széles küszöbök.

A beltér hamisítatlanul Dacia: a műszerfal egyszerű vonalú és funkcionális. Formái a felszereltségi szinttől és a kiviteltől függően változnak, bizonyos felületeken a színek és az anyagok is mások. A Dusterrel egy eddig ismeretlen, barna színű utastéri árnyalatvilág is megjelenik a márka kínálatában, ezen felül bőrhuzatú utastér (ülések, kormánykerék és sebességváltó gomb) is elérhető. A tervezők nagy figyelmet fordítottak az utastéri ergonómiára. A kezelőszervek mindegyike egyszerűen használható és kényelmesen elérhető, valamennyi információ könnyen értelmezhető. A Dusterben elfér öt felnőtt, s csomagjaiknak is jut hely bőven, hiszen a poggyásztér alapesetben 475 literes. Az ülések lehajtásával a tér 1636 literesre bővíthető.

A Dacia Duster első- (4x2) és összkerék-hajtással (4x4) is elérhető. A 4x2 kivitelek azoknak készülnek, akik emelt hasmagasságra és vezetői helyre vágynak, de nincs szükségük a négykerék-hajtás által biztosított előnyökre. A Duster megerősített padlólemeze és futóműve amúgy különösen alkalmassá teszi a terepjárásra. Hasmagassága 210 mm, rövid túlnyúlásokkal és nagy terepszögekkel rendelkezik, ráadásul kifejezetten könnyű is (1160 kg, 4x4-es kivitelben 1250 kg).

A Dacia Duster 4x4 sebességváltója friss fejlesztésű, kézi kapcsolású és hatfokozatú. Első fokozata a terepigényekhez igazodóan nagyon rövidre áttételezett (mindössze 5,79 km/óra 1 000/perc motorfordulatszámon). E megoldással az autó kis sebességgel és biztonságosan haladhat nagy felületi egyenetlenségeken is.

A középkonzol alsó részén elhelyezett 4x4 kapcsolóval az összkerék-hajtású Duster hajtásláncának működése egyszerűen szabályozható. Háromféle üzemmód lehetséges. AUTO üzemmódban az első-hátsó tengelyek közötti nyomatékosztás automatikus és tapadásfüggő. Alapesetben csak az első kerekek kapnak hajtást, az első tengely tapadásvesztése esetén azonban azonnal, és automatikusan a hátsó kerekek is bekapcsolódnak. A nyomatékelosztásért elektromágneses szabályozású, lamellás tengelykapcsolós Nissan központi differenciálmű felel. Sárban, hóban és homokban jól jön a LOCK üzemmód, amikor zárt a középső differenciál, az első-hátsó tengelyi nyomatékelosztás aránya fix. S végül választható a 4x2 üzemmód is, jó minőségű utakon.

A Dusterhez háromféle takarékos és egyszerűen karbantartható erőforrás választható: egy benzinmotor (1.6 16V 110 LE) és két közös nyomócsöves befecskendezésű turbódízel (1.5 dCi 85, és dCi 110 LE). Ezek mindegyike bizonyított már korábbi Dacia és Renault modellek motorterében. A dCi kivitelek széndioxid-kibocsátása 135 g/km és az összkerék-hajtásúak értéke is csak 145 g/km.

A Duster a márka első elektronikus menetstabilizáló rendszerrel (ESP) is megrendelhető autója, ugyanakkor az alulkormányzottsági hajlamot csökkentő CSV és a kipörgésgátló (ASR) is elérhető hozzá. Ez utóbbi kiegészítő terepen is nagyon hasznos. Az ASR a kerékfékeket felhasználva küld forgatónyomatékot a jobb tapadású, és így a differenciálművön át hajtást egyébként nem kapó kerekekre.

A Duster, Dacia jelvénnyel tavasszal érkezik meg Európába, Törökországba, Algériába, Marokkóba, és a tervek szerint komolyan növeli majd a márka piaci részesedését.

PIAC & PROFIT MAGAZIN

2010/7-8

2010/7-8 szám

Médiaajánlat
Előfizetés