Képgaléria megtekintése

A Ford GT1-es versenyautót Svájc két legsikeresebb női autóversenyzője, Natacha Gachnang és Cyndia Allemann vezeti majd. A csapat harmadik tagját még keresik, több nemzetközileg elismert női versenyző is felmerült. Ideális esetben a 2010-es Le Mans 24 órás futamon akár három Ford GT1-es is rajthoz állhat; 1966-ban a Ford GT40 bemutatkozásakor ennyi pont elég volt az első három hely megszerzéséhez.

Maranello réme

Képgaléria megtekintése

A Ford 1966-ban, a Le Mans-i 24 órás versenyen mindörökre beírta magát a világ motorsportjának történetébe. A történet azonban még 1963-ban kezdődött, amikor ifjabb Henry Ford hosszas tárgyalásokat folytatott a legendás, Le Mans-t addig domináló maranellói istálló tulajdonosával, Enzo Ferrarival a márka megvételéről, ám az végül az utolsó pillanatban elállt az üzlettől. Ford úgy érezte, vélt sérelméért egy módon, a versenypályán vehet elégtételt. Caroll Shelby munkája révén megszületett a Ford GT40, amely 1966-ban mindhárom dobogós helyet elhozta a Le Mans-i 24 órás futamon, ami példa nélkül áll a verseny történetében, és az ezt követő három évben sem akadt legyőzőre.

Képgaléria megtekintése

Az először 1964-ben bemutatkozó, ám 1966 és 1969 között Le Mans-ban verhetetlennek bizonyuló GT40 számos rekordot szerzett meg a Ford részére. Ekkor egyébként a verseny még a híres Le Mans-i rajttal kezdődött, amelynek során az autók az időmérőkön kialakult sorrendben sorakoztak fel a bokszutcában, míg a pilóták a túloldalon álltak a francia zászló intésére várva, amely a verseny kezdetét jelezte. A pilótáknak ekkor át kellett futniuk az autójukhoz, majd segítség nélkül beszállniuk és elindítaniuk azokat, ám számos súlyos, köztük nem egy halállal végződő baleset miatt végül felhagytak ezzel a hagyománnyal.

A Ford GT40 négy éven át, 1964 és 1967 között tartotta leggyorsabb kör és a leggyorsabb átlagsebesség rekordját:

1964 P. HILL (4 181 cc)                                        3'49''2 = 211,429 km/h
1965 P. HILL (6 982 cc)                                      3'37''5 = 222,803 km/h
1966 D. GURNEY (6 982 cc)                              3'30''6 = 230,103 km/h
1967 M. ANDRETTI-D. HULME (6 980 cc)        3'23''6 = 238,014 km/h
        
A Ford emellett négy alkalommal érte el a legnagyobb sebességet a Hunaudieres egyenesben a teszten és a versenyen egyaránt:

1965            Teszt: 310 km/h                       Verseny: 302 km/h
1966            Teszt: 320 km/h                       Verseny: 325 km/h
1967            Teszt: 340 km/h                       Verseny: 343 km/h
1975            Teszt: 312 km/h                       Verseny: 301 km/h

A Ford GT40 volt az is, amellyel először tettek meg a 24 óra során több, mint 5000 km-t. Ez 5232,9 km-es teljesítménnyel 1967-ben a Gurney-Foyt párosnak sikerült, ami 218,038 km/órás átlagsebességet jelent.

Képgaléria megtekintése

Végül, nem utolsó sorban a Ford GT40-hez fűződik minden idők négy legszorosabb célba érkezéséből kettő: 1966-ban az Amon-McLaren páros mindössze 20 méterrel a szintén Ford GT40-el versenyző Miles-Hulme páros előtt ért célba, s nemsokára követte őket a harmadik helyen befutó Ford GT40-en, amely megalapozta a modell halhatatlan legendáját. 1969-ben pedig az Ickx-Oliver páros végzett mindössze 120 méterrel üldözőik előtt az első helyen, ami egyébiránt egy mozifilmet is ihletett, La Ronda Infernale (Pokoli Kör) címmel.

1967 óta fröcskölik a pezsgőt az autóversenyek győztesei

Ma már annyira megszokott kép az autóversenyek végén a pezsgővel egymást locsoló pilóták látványa, hogy kevesen tudják, ezt a tradíciót is a Ford GT40 adta az autósport világának. Amikor az 1967-es Le Mans 24 órás versenyt nyerő Gurney és Foyt kezébe nyomták az óriás pezsgős üveget a pódiumon, Gurney megpillantotta az örömmámorban úszó ifjabb Henry Fordot és Caroll Shelbyt feleségeikkel néhány olyan újságíró gyűrűjében, akik korábban csúfos kudarcot jósoltak a pilótapárosnak. A pilóta ekkor felrázta az üveget, és mosolyogva minden közelben állót beborított a pezsgővel, megalapozva a több mint 40 éves hagyományt.

A Ford GT40 versenyautó utódjaként megszületett utcai Ford GT-t Európában csupán 101 szerencsés rajongó vásárolhatta meg. Ez a 101 utcai sportautó szolgál azóta is a versenyistállókban, például a Matech-nél készülő GT1-es és GT3-as versenyautók alapjául.

Infernális hangja van: