A Nissan Micra immár negyedik generációja mutatkozott be az idei Genfi Autószalonon. A stílusos, megbízható Micra modellről modellre nagy siker volt Japánban, Európában és a többi fontos piacon, nálunk is sokat látni belőle. Az új Micra egy teljesen új padlólemezre épül, orrában pedig vadonatúj motorok dolgoznak. Hozzánk novemberben jut el a kisautó.
A Nissan új V-padlólemezére épülő új Micrát (amelyet Japánban March néven forgalmaznak) Japánban tervezték, fejlesztették és tesztelték, és legalább négy tengerentúli helyszínen fogják gyártani. Ezeken a helyeken finomhangolják az autót, annak érdekében, hogy a világ 160 országában élő vásárlók különféle ízlésének és igényeinek megfeleljen.
Az új Micra gyártását a Nissan tengerentúli helyszínekre telepíti, mint Thaiföld, India, Mexikó és Kína. Ez a projekt két döntő tényezőn alapult: az egyik az, hogy a feltörekvő piacokon egyre nő a kisméretű és elérhető autók iránti igény, a másik pedig az, hogy a Nissan a szegmensben nem volt erőteljesen jelen ezeken a helyeken, amelyek a világpiac több mint 20 %-át teszik ki.
Az új Micra maradt egy aranyos kisautó, cicaszemekkel, nevető szájjal és gömbölyded formákkal. Szerencsére megtartotta a klasszikus, rá jellemző ívelt oldalablak-vonalat is. A Micra ezután is elsősorban a hölgyekre fog nagy hatást gyakorolni, szerte a világon.
A városi kisautóknál jelenleg uralkodó irányzattal szembemenve, a Micra megtartotta kompakt méreteit, amelyek ideálissá teszik a városi használatra. A teljes külső méretek nagyon hasonlóak a jelenlegi modelléhez, a hossza mindössze 61 mm-rel nőtt 3780 mm-re, szélessége 1665 mm (+5mm), magassága 1530 (-10mm). A mostani Micrához hasonlóan, a sarkokra kihelyezett kerekek viszonylag tágas belső teret engednek, a tengelytáv 2450 mm (20 mm-rel nőtt). A szélesség kis mértékben növekedett, a magasság pedig enyhén csökkent, ami hozzájárult a kanyarodás közbeni oldaldőlés csökkenéséhez.
Foglalkoztak a karosszéria aerodinamikusabbá tételével is, az új, áramvonalas tetőkialakítás és a hozzá finoman illeszkedő tetőspoiler jelentősen csökkenti a légellenállást. A padló alsó részét is átalakították a jobb levegőáramlás és a leszorító erő növelése érdekében.
A kisautó utastere is stílusos, a műszerfal 'kettős buborék' formáját kiválóan egészítik ki a kör alakú műszerek és légbeömlők. A műszerfal hármas tagolású műszeregységei ugyanolyan könnyen leolvashatóak és működtethetőek, mint a középkonzolon található kezelőelemek, amelyek a klímaberendezés és az audiorendszer kezelésére szolgálnak. Az első utas előtt elhelyezett kétszintes kesztyűtartó felső részén nagyméretű tároló rekesz van, és szerte az utastérben találhatók még kisebb tároló zsebek.
Európában az egyszerű motorkínálatban csak két motor található - mindkettő a Nissan teljesen új 1,2 literes, HR12 típusjelű, háromhengeres benzinmotorjának a változata. Tulajdonságaikat és megoldásaikat a Note-ban és Qashqai-ban elérhető négyhengeres HR16 típusú motortól örökölték. Az új motorok változtatható szelepnyitási idejűek (VTC). A gyengébbik kivitel teljesítménye 80 LE, nyomatéka 108 Nm. Ennek a változatnak a CO2-kibocsátása 115 g/km.
A szívóüzemű motor mellett a Nissan európai kínálatában később szerepelni fog egy turbófeltöltésű, közvetlen befecskendezéses 1,2 literes benzinmotor is, melyet leállító/újraindító rendszerrel is felszerelnek. Az erőforrás teljesítménye 98 lóerő, nyomatéka 142 Nm, miközben CO2 kibocsátása csupán 95 g/km, ami kivételesen jó eredmény. Európában mindkét motorváltozathoz vagy az 5-fokozatú kézi váltó vagy a Nissan korszerű fokozatmentes CVT-váltója rendelhető.
A pontos specifikáció és a felszereltségi szintek világszerte változóak, ugyanakkor Európában az új Micra alapszereltségének része a két első légzsák, a függöny- és oldallégzsákok, és az előfeszítővel felszerelt biztonsági öv. Az aktív biztonságot szolgálja az ABS és az ESP. Az új Micra elérhető tolatást segítő érzékelőkkel, valamint egy új parkolóhely-mérő eszközzel (PSM) is, amely segít a szűk helyre történő beálláskor. Ez utóbbi valószínűleg népszerű extra lesz Európában.