2010. július 29. - csütörtök - Márta, Flóra
fel iratkozás Ok
keres
RSS
Hirlapom

Premier

Új 5-ös BMW hazai bemutató

2010. február 17. 14:15, szerző: DG

cimkék: bmw, 5-ös

Bemutatkozott a hazai sajtónak a legfrissebb, hatodik generációs 5-ös BMW, amely ismét magasabbra emeli a lécet. Megtekintettük, megtapogattuk, beleültünk, igaz, nem vezethettük. A látottak, hallottak alapján azonban kijelenthetjük, a Mercedes E-osztálynak és az Audi A6-nak alaposan fel kell kötnie a gatyáját. Az új 5-ös értékesítése március 20-án kezdődik, indulóára pedig 13 177 000 forint (523i) lesz.

Öt modellgenerációja története során eddig összesen több mint 5,5 millió 5-ös BMW gördült le a szerelőszalagokról, s most itt az új, F10-es kódjelű limuzin. Fontos modell ez a BMW számára, hiszen az 5-ös kategóriájának legsikeresebb modellje, ráadásul az 1-es és a 3-as modellsorozattal együtt a márka profitjának feléért felel. A BMW így tehát minden tudását latba vetette az új sorozat tervezésekor és fejlesztésekor.  

Az új limuzin 44 mm-rel hosszabb az E60-asnál, 1 mm híján 4,9 méteres, tengelytávja pedig a legtekintélyesebb a kategóriában, 2968 mm. Mindenekelőtt megállapítható, hogy az F10-es kinézetben az új 7-es limuzinhoz áll közel, ami pozitív dolog. Kijelenthető továbbá, hogy miközben a BMW-kre jellemző dinamikus kiállást megtartotta, elődjénél sokkal elegánsabb lett. Ha összevetjük az előddel, kiderül, szélvédőjét picit hátrébb helyezték, karosszéria-túlnyúlásait pedig rövidebbre vették. A BMW-k szoborszerű szépsége az új 5-ösnél is érvényre jut, jellegzetes részletek a kontúros motorháztető, a függőleges állású orr, a szinte befelé dőlő vesék, valamint a C-oszlop tövénél kialakított „Hofmeisterknick" motívumának újszerű, különösen szűk interpretációja.

No és persze a fényforrások. Elöl megvan a két-két hengeres világítóegység; az  extraként rendelhető adaptív Bi-Xenon fényszórókban a nappali világítás funkcióját LED-technikájú világító gyűrűk látják el, de az egészen a szélre kihelyezett irányjelzőket is 10-10 LED-egység alkotja. A fényszórók felső szegélyén mindezt egy-egy LED-technikájú fényforrás teszi teljessé. Az L-alakú hátsó világítótestek is teljes mértékben LED-technikájúak.

Tetszetős az új 5-ös BMW, talán többeknek imponál majd, mint az E60-as. A vártnál nagyobb érdeklődés az autó iránt is ezt bizonyítja.

Az autóba beülve az első feltűnő dolog az igényes anyagválasztás és a stílusos berendezés. Jócskán felextrázott példányokat hoztak el a bemutatóra, s ezek igen mély benyomást tettek mindannyiunkra. Véleményem szerint az új 5-ös BMW minden tekintetben a jelenleg futó 7-es limuzin szintjére emelkedett. Öt-öt tónusban összesen háromféle kárpitvariáció, három alapvető belső szín és ötféle belső díszítőelem variálható igény szerint. A jól látható varrások és a „lélegző" bőrfelületek igazán exkluzív hangulatot teremtenek. Meglepetten tapasztaltam azonban, hogy az autóban eléggé passzentos a hely; kényelmesek és szélesek a fotelek, azonban a csaknem 3 méteres tengelytáv ellenére sem elöl, sem hátul nincsen elegendő lábtér. Ha elöl valaki kényelmesen helyezkedik el, egy magasabb személy már beveri a térdét az üléstámlába. Az új 5-ös hátsó lábtere 13 mm-rel bővebb, mint az elődé, de néhány centimétert még lecsíphettek volna. Az új modell  csomagtartója 520 literes és bővíthető.

Ahogy minden rendes BMW-ben, a cockpit mintegy 7 fokban a vezető felé fordul, de a középkonzol aszimmetrikus osztása is a vezetőközpontú kialakítást hangsúlyozza. Az új fejlesztésű kormánykerekek multifunkciós gombjai immár a sebességszabályzó berendezés vezérlésére is kiterjednek. Minden kezelőelemet, valamint a Black-Panel technológia szerint kialakított kombinált műszeregységet egyaránt jól áttekinthető és letisztult elrendezés jellemzi. A szériafelszereltséghez tartozó, új generációs iDrive kezelési rendszerhez immár 10,2-colos központi kijelző tartozik. Head-Up-Display (HUD) rendelhető.

Első ízben jelenik meg viszont az 5-ös limuzinban a Parkoló-asszisztens (Parking Assistant), a Stop & Go funkcióval kiegészített Aktív Sebességszabályzáshoz (Active Cruise Control; ACC) csatlakozó, a ráfutásos baleset veszélyére figyelmeztető és fékezési funkció, valamint a „Surround View" berendezés és a Sebesség Határoló Funkció (Speed Limit Device). A további extrafelszerelések között szerepel a Sávelhagyás Figyelmeztető Rendszer (Lane Departure Warning), a Sávváltás Figyelmeztető Rendszer (Lane Change Warning), a Sebességhatár-kijelzés (Speed Limit Info), a Fényszóró-asszisztens (High-Beam Assistant), a BMW Éjjellátó Rendszer (BMW Night Vision) személyfelismerő funkcióval, a Parkolássegítő rendszer (PDC) és a tolatókamera.

Az új 5-ös sorozatba is beépítették az EfficientDynamics megoldásokat. Minden motor megfelel az EU 5, a BMW 530d opcióként rendelkezésre álló BMW BluePerformance technológiával készülő változata pedig az EU 6 kipufogógáz-szabvány előírásainak is. Az intelligens könnyűszerkezetes építés alkalmazása többek között a futómű számos elemében, de a motorházfedél, az első sárvédők és ajtók alumíniumkonstrukciójában is megjelenik.

Az autó piaci bevezetésekor egy nyolc-, illetve három hathengeres benzines, valamint két hathengeres dízelmotor áll rendelkezésre. A csúcsmodell BMW 550i-ben a kétturbós, 407 lóerős V8-as dolgozik (600 Nm, 5 mp százra), ezután következik a BMW 535i a 306 lóerős turbós sorhatossal (400 Nm, 6 mp százra), majd az 528i (258 LE, 310 Nm, 6,6 mp) és az 523i (204 LE, 270 Nm, 7,9 mp) a szívó hathengeres erőforrásokkal. A common-rail befecskendezéssel szerelt, soros hathengeres dízelmotorok legújabb generációja a BMW 530d orrában 245 LE (540 Nm, 6,3 mp), míg a BMW 525d esetében 204 LE teljesítményt produkál (450 Nm, 7,2 mp). A modellcsalád közeljövőben érkező újabb tagja a BMW 520d, amelynek továbbfejlesztett négyhengeres dízelmotorja 184 LE teljesítménnyel szolgál (380 Nm, 8,1 mp százra). A motor szabványos átlagfogyasztása csupán 5 l/100 km, de széndioxid-kibocsátásával is rekordernek számít (132 g/km).

Extrafelszerelésként az új BMW 5-ös minden motorváltozatához (a BMW 550i esetében széria) egy új, nyolcfokozatú automata sebességváltó is rendelkezésre áll, de igény szerint a kormánykeréken kapcsolóbillentyűkkel kiegészített, Sport-automata sebességváltó is rendelhető.

A kiemelkedő menetdinamikai és kényelmi tulajdonságokról kettős kereszt-lengőkaros első, illetve az „Integral-V" hátsó felfüggesztés különleges kettőse gondoskodik. További jelentős gazdaságossági előnyt képvisel a BMW 5-ös sorozatában első ízben megjelent elektromechanikus szervokormány, amit a „Servotronic" funkció egészít ki. Az extraként rendelhető Integral Aktív Kormányzás (Integral Active Steering) az első kerekek kormányzását a pillanatnyi menethelyzet függvényében vezérelt, maximum 2,5 fok bekormányzási szöggel működő hátsókerék-kormányzással teszi teljessé. Emellett az 5-ös BMW testre is szabható, mégpedig a Dynamic Drive Controllal, amely a sport-automata váltóval, a dinamikus lengéscsillapító-szabályzással és az aktív kormányzással együtt rendelhető.

A hivatalosan március 20-tól kapható új BMW 5-ös limuzin alapára 13 177 000 forint (523i). Az 528i 14 992 000, az 535i 16 399 000, míg az 550i 22 990 000 forintba kerül. Az 525d változat 13 845 000 forintba kerül, míg az 530d-ért 14 990 000 forintot kérnek. A négyhengeres 520d áráról egyelőre nincsenek információink.

PIAC & PROFIT MAGAZIN

2010/7-8

2010/7-8 szám

Médiaajánlat
Előfizetés